Miskolci Törvényszék - Ecstasyt és marihuánát rejtettek autójukba – letartóztatásba kerültek
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. szeptember 27-ig elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, akik a gyanú szerint az autójukba rejtettek kábítószert.
Az egyik miskolci autópálya lehajtónál 2018. augusztus 24-én délután a gyanúsítottakkal szembeni rendőri intézkedés során a két első ülés közötti zárható könyöklő részből 31 darab ecstasy tabletta és 120 gramm zöld növényi anyag került elő. A fentieken túl az I. r. gyanúsítottal szemben felmerült annak a gyanúja, hogy már korábban is adott el Miskolcon marihuánát.
Amennyiben a gyanúsítottak bűnösségét megállapítják, az I. r. gyanúsítottal szemben 7 és fél évig, a II. r. gyanúsítottal szemben akár 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, így a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a várható büntetéstől félve megszöknének, elrejtőznének. A nyomozás eddigi adataiból kitűnően a kábítószerrel kapcsolatba hozható személyek feltérképezése még folyamatban van, ennek függvényében további nyomozati cselekmények végrehajtására lesz szükség. Megalapozottan feltehető ezért, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még nem kihallgatott tanúkat befolyásolnák, és ezáltal a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék. Továbbá megalapozottan tartani lehet a bűnismétlés veszélyétől, ugyanis a két férfi munkahellyel nem rendelkezik, feltehetően e fenti tevékenységből tartja el magát.
A végzés nem jogerős, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
Miskolc, 2018. augusztus 27.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály