Miskolci Törvényszék - Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék az újszülött csecsemőjével végző felsőzsolcai nő ügyében
A Miskolci Törvényszék június 11-én tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirati tényállás szerint 2019. február 26-án este, az akkor 9 hónapos terhes nő és élettársa felsőzsolcai otthonukban tartózkodtak. A vádlott az este folyamán kiment a ház mögött található mellékhelyiségbe, majd amikor visszajött, közölte a férfival, hogy nagyon vérzik. Élettársa elment szólni a velük egy udvarban lakó édesanyjának és a szomszédságukban élő anyósának.
Amikor valamennyien visszaértek, a nő nem engedte be őket a házba, magára zárta az ajtót, és azt mondta, hogy mosakodik. A férfi azonban betörte a bejárati ajtót és az akkor már erősen vérző nőhöz mentőt hívott. A vádlott agresszíven viselkedett, nem akart kórházba menni, őt a hozzátartozók segítségével szállították be, majd ott a vizsgálatot is csak rendőri közreműködéssel tudták elvégezni rajta. A kórházban megállapították, hogy néhány órával korábban a nő gyermeket szült. Ezt követően a hozzátartozók keresni kezdték az újszülöttet, akit az ágyban egy takaró alá rejtve találtak meg. A helyszínre kiérkező mentők nem tudták megmenteni a gyermek életét, akinek a nyakán körülbelül 20 szúrás és vágás okozta sérülés volt.
A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le, így az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei nem álltak fenn. Az ügyész a benyújtott vádiratban és az előkészítő ülésen is a vádlottal szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. Amennyiben a vádlott bűnössége beigazolódik, úgy a Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint 10 évtől 20 évig, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
A törvényszék 2020. szeptember 9-én, 9 órakor kezdi meg az ügy tárgyalását, ahol a vádlott kihallgatása várható.
Miskolc, 2020. június 11.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály