Miskolci Törvényszék - Előkészítő ülést tartott a törvényszék az emberkereskedelemmel  vádolt miskolci házaspár ügyében 

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

Február 11-én tartott előkészítő ülést a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vádirat szerint arra vették rá ismerősüket, hogy prostituáltként dolgozzon, majd a bevétel jelentős részét elvették tőle.

A vádirati tényállás szerint a sértett nőt 2018 áprilisában fogadták be a vádlottak közös miskolci otthonukba, majd rávették, hogy pénzért szexuális cselekményeket végezzen. A sértettről az internetre is prostitúciós hirdetéseket töltöttek fel, majd kuncsaftokat intéztek számára, naponta körülbelül 4 alkalommal. A befolyt anyagi haszon egy részét, később pedig már a teljes összeget elvették tőle.

A vádlottak nem tettek vallomást, tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, így az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei nem álltak fenn.

Az ügyész a vádlottakkal szemben fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A törvényszék 2020. április 16-án, 9 órakor tart tárgyalást az ügyben.