Miskolci Törvényszék - Előzetes letartóztatás több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
A Miskolci Járásbíróság 2017. január 30. napjáig jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 
 
A megalapozott gyanú szerint az ittas gyanúsított 2016. december 28. napján 21 óra körüli időben - mialatt a lakásban tartózkodott a gyanúsított édesanyja és annak élettársa - kb. 3 liter petróleummal lelocsolta az anyja tulajdonát képező családi ház fa bejárati ajtaját, majd a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta azt. Utóbbi következtében az ajtó és annak fa kerete teljes terjedelmében égni kezdett, és meggyulladt a lépcső feletti műanyag előtető is. A terhelt anyja észlelte a tűz pattogó hangját, kiment a lakásból, majd élettársával vízzel locsolva eloltották a tüzet. Amennyiben a sértettek időben nem észlelték volna, és nem oltották volna el a tüzet, úgy az ajtó átégése következtében az előszoba éghető bútorain keresztül a lakásbelső, illetve az előtető felett a tetőszerkezet is megsemmisülhetett volna.
 
A bíróság a megalapozott gyanú fennálltát megállapította és a további nyomozati cselekmények zavartalan lefolytatásához fűződő érdek miatt a kényszerintézkedés elrendelését megalapozottnak találta. A gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyét a cselekmény tárgyi súlya már önmagában is megalapozza, hiszen az eljárás tárgyát képező bűncselekményt a törvény tíz évtől húsz évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Mivel a terhelttel szemben más erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt is folyik büntetőeljárás, a bíróság álláspontja szerint felmerül annak a veszélye is, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén esetlegesen újabb bűncselekményt követne el.
 
 
Miskolc, 2016. december 30.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály