Miskolci Törvényszék - Előzetes letartóztatásba került az élettársát fogva tartó „futtató”

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 
 
A gyanúsított és a sértett élettársi kapcsolatban álltak, a gyanúsított megélhetését mindezidáig a sértett prostitúciós tevékenységéből származó bevételei biztosították. A megalapozott gyanú szerint 2017. március 10-én szóváltásba keveredtek, a gyanúsított pofon vágta és combon rúgta a sértettet, aki ekkor azzal a szándékkal akarta elhagyni a közösen lakott házat, hogy „új életet kezdjen”. A gyanúsított annak érdekében, hogy ebben megakadályozza, bezárta a bejárati ajtót, karjánál fogva felrángatta az emeletre, és erőszakkal ott tartotta. A sértett csak úgy tudott a fogva tartójától szabadulni, hogy csuklóját megvágta, és értesítette a rendőrséget.
 
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és a további nyomozati cselekmények zavartalan lefolytatásához fűződő érdek miatt az előzetes letartóztatás elrendelését szükségesnek látta. 
 
A gyanúsított már több alkalommal volt büntetve, jelenleg is két büntetőeljárás van ellene folyamatban. A terhére rótt bűncselekmény jellegére, annak erőszakos mivoltára figyelemmel a bíróság szerint valóban fennáll annak a reális veszélye, hogy szabadlábra kerülése esetén a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást nagy fokban veszélyeztesse. Mint ahogyan az sem zárható ki, hogy szabadlábra kerülése esetén a sértett sérelmére újabb bűncselekményeket kísérelne meg elkövetni, melyet csak és kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazásával lehet kiküszöbölni. 
 
A határozat nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be. 
 
Miskolc, 2017. március 13. 
 
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály