Miskolci Törvényszék - Előzetes letartóztatásban a csernelyi uzsorások

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
Az Ózdi Járásbíróság 2017. március 23-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a három gyanúsítottnak, akikkel szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 
 
Az alapos gyanú szerint a gyanúsítottak és családtagjaik lakóhelyükön hosszabb ideje ún. áruuzsorával foglalkoztak, mely miatt több családtaggal szemben büntetőeljárás folyik az Ózdi Járásbíróságon. A sértett is rendszeresen vásárolt élelmiszert a gyanúsítottak családjától a bolti árnál jóval magasabb vételáron. 2015. őszétől a sértett nem tudta kifizetni a tartozását, ezért I. r. gyanúsított azzal fenyegette meg, hogy „karddal levágja a fejét”, melynek alátámasztására egy kardot is mutatott neki. A gyanúsítottak gyermekei „elvitetésével” és a családjának „eltüntetésével” is fenyegették a sértettet, az is előfordult, hogy bántalmazták jogtalan követelésük behajtása végett. 
 
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és a további nyomozati cselekmények zavartalan lefolytatásához fűződő érdek miatt a kényszerintézkedés elrendelését szükségesnek látta. A gyanúsításban szereplő bűncselekmények miatt akár 8 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható, mely megalapozza a terheltek szökésének, elrejtőzésének veszélyét. Ezentúl a bíróság álláspontja szerint felmerül annak a veszélye is, hogy a terheltek szabadlábra kerülésük esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást, vagy újabb bűncselekményt követnének el. 
 
Miskolc, 2017. február 23.
 
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály