Miskolci Törvényszék - Erőszakkal szerzett fülbevalót - letartóztatták
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős nő fülbevalóját vette el az utcán.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2025. január 28-án a déli órákban a miskolci Szent Anna téren két kezével a fülbevalót kinyitva, kivette az időskorú sértett bal füléből az arany fülbevalóját, és azzal elszaladt a helyszínről. A cselekmény során a sértettnek nem keletkezett sérülése.
A fülbevalót a nyomozó hatóság később egy zálogházból lefoglalta.
A gyanúsított cselekménye alkalmas kifosztás bűntettének a megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértéke megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. Ezt a gyanúsított kedvezőtlen egzisztenciális körülményei is erősítik. A gyanúsított előéletére, a vele szemben folyó más büntetőeljárásra tekintettel pedig a bűnismétléstől is alappal lehet tartani.
A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbeztek.
Miskolc, 2025. január 31.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály