Miskolci Törvényszék – Gyermekét molesztálta az apa – letartóztatásba került
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki saját lánygyermekét molesztálta.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított miskolci lakásában egyedül nevelte kiskorú fiát és lányát, egy szobában aludt velük. Rajtuk kívül a lakás másik szobájában a gyanúsított édesanyja élt. 2024 nyarán – pontosabban meg nem határozható időpontban – a gyanúsított és a gyermekei otthonukban „párnacsatáztak”. Amikor a fiúgyermek kiment a szobából, a gyanúsított a lánya mellé feküdt, átkarolta és megérintette intim testtájékát. A cselekményét akkor hagyta abba, amikor hallotta, hogy a fia vissza fog térni a szobájukba. Még ugyanezen este a terhelt megvárta, míg a fia elalszik, majd átment a lánya ágyához és ismét simogatni kezdte. Cselekményével akkor hagyott fel, amikor a nagymama a szobába lépett és felszólította, hogy menjen el a lánya ágyától.
A gyanúsított cselekménye alkalmas szexuális kényszerítés bűntette minősített esetének a megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény magas büntetési tételére figyelemmel, amely 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés, a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyével kell számolni. A terhelt a cselekmény elkövetését tagadja. Arra tekintettel, hogy a kihallgatandó tanúk a gyanúsítottal hozzátartozói viszonyban állnak, fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított a tanúkat megfélemlítené, a felderítést akadályozná, illetőleg tárgyi bizonyítási eszközöket semmisítene meg, vagy rejtene el.
A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges, a védőnek három munkanap áll rendelkezésre nyilatkozattételre.
Miskolc, 2024. december 27.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály