Miskolci Törvényszék - Hét év szabadságvesztésre ítélte a bíróság a férfit, aki tapétavágó késsel kényszerített egy nőt az autójába

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki járműbe történő beszállásra kényszerítette a sértettet, miközben a nála lévő tapétavágó kést az oldalához szorította.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. július 19-én délután megjelent a sértett ongai lakóhelyén a nő autójában korábban okozott kár rendezése céljából. A sértett és a vádlott is beült a járműbe. A férfi felszólította a nőt, hogy induljon el Sajóhídvégre, ellenállását egy tapétavágó késsel igyekezett megtörni, amelyet oldalához tartva kényszerítette az indulásra.

Amikor az autóból kifogyott az üzemanyag, a terhelt megfenyegette a sértettet, hogy ne merjen szólni a segítségét felajánló járókelőnek. Később egy mentőautó érkezett a helyszínre, amelybe a nő hirtelen be tudott szállni, de a férfi öngyilkossággal fenyegetőzve kérte a mentősöket, hogy engedjék el a sértettet. Ez így is történt, majd a gyanúsított a közeli szántóföldre rángatta a nőt, miközben eldobta a tapétavágó kést. A cselekménynek a kiérkező rendőrök vetettek véget.

A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, valamint ezzel halmazatban garázdaság vétségében, rongálás vétségében és személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek és 7 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, továbbá 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, a kár megtérültét, a sértett megbocsájtó magatartását, valamint azt, hogy a vádlott rövid ideig korlátozta a sértett személyi szabadságát. Súlyosító körülmény volt a terhelt büntetett előélete. 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentettek be, míg az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. 

Miskolc, 2025. február 21.