Miskolci Törvényszék – Időseket fosztottak ki Szomolyán – letöltendő szabadságvesztésre ítélte őket a bíróság

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 nyarán úgy szerezték meg idős szomolyai emberek készpénzét, hogy a sértettek korából fakadó hiszékenységét, figyelmetlenségét és nehézkes mozgását használták ki.

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlottak egyike több alkalommal kerti munka elvégzését felajánlva beszélgetésbe elegyedett az idős sértettekkel, ezalatt társa bement a házba és onnan készpénzt hozott el, de előfordult, hogy az állatait etető sértett figyelmetlenségét használták ki, illetve egy, a nyári konyhában alvó idős sértett készpénzét szerezték meg annak lakóházából.

A bíróság kifosztás bűntette miatt állapította meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét, mely bűncselekményt az I. rendű vádlott bűnsegédként, míg társa tettesként követett el. A büntetett előéletet és a többszörös halmazatot mindkét vádlott vonatkozásában súlyosító körülményként értékelte a bíróság, az I. rendű vádlott esetében az elkövetésben játszott meghatározó szerepét és a más büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés tényét is ekként vette figyelembe. Nyomatékos enyhítő körülmény volt viszont az I. rendű vádlott tekintetében tényfeltáró, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomása és bűnsegédi minősége. Mindezek figyelembevételével a bíróság az I. rendű vádlottat 2 év 4 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat 3 év 4 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, az ügyészség a jogorvoslati nyilatkozatra 3 munkanapot fenntartott, így az ítélet nem jogerős, a büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Miskolc, 2021. augusztus 26.

Miskolci Törvényszék Sajtóosztály