Miskolci Törvényszék - Jogerős felmentés a cementgyár újra nyitása ellen tiltakozó civilek ügyében

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék dr. Ficsór József vezette büntető tanácsa a rágalmazás vétsége miatt F.N.Zs. és társai ellen ellen indított büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét. 
 
Az ügy előzményei: A magánvádló gazdasági társaság képviselője feljelentésében hatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottakkal szemben rágalmazás vétsége miatt. A feljelentés szerint a vádlottaknak egy helyi napilapban „Újra nyitna a gyár: a civilek tiltakoznak” címmel megjelent kijelentései olyan állításokat tartalmaztak, amelyek a magánvádló becsületének csorbítására alkalmasak.
 
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlottak egy kerekasztal beszélgetés során a miskolci cementgyár újraindításával kapcsolatban tett kijelentései, melyek utóbb a napilapban is megjelentek, a véleménynyilvánítás körébe tartozónak tekintendők. Nem valósít meg bűncselekményt a jövőben elindítandó tevékenységgel kapcsolatos aggályok kifejtése sem, ezért a vádlottakat felmentette. Az elsőfokú ítélettel szemben a magánvádló fellebbezett a vádlottak terhére.
 
A másodfokú bíróság az elsőbírói ítéletet helybenhagyó végzés szóbeli indokolása során kifejtette: a szabad véleménynyilvánítás Magyarország Alaptörvénye által biztosított alapjog, melynek az alapjogok körében kitüntetett szerepe van, a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A véleménynyilvánítási szabadság határainak megvonásánál a tényközlés és az értékítélet között kell különbséget tenni. Utóbbira a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, míg a tényállítások esetében vizsgálni kell, hogy azok a sértett jó hírnevének, becsületének csorbítására alkalmasak voltak -e. A rágalmazás vétsége ugyanis a becsület csorbítására alkalmas tény állításával vagy híresztelésével, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával követhető el. Tényállításon olyan nyilatkozatot kell érteni, amelynek tartalma valamely a múltban bekövetkezett, vagy a jelenben történő esemény, történés, állapot. Jövőbeni cselekményre, történésre vonatkozó megnyilatkozás nem tényállítás, hanem feltételezés, értékítélet, amely rágalmazásnak nem lehet az alapja.
 
A másodfokú bíróság a vádlottak kijelentéseit egyedileg megvizsgálva rögzítette, hogy a vádlottaknak a hulladékégetésre vonatkozó megnyilatkozásai ugyan tényállítások, melyek a magánvádló gazdasági társaság által előterjesztett engedélykérelemben szereplő adatokon alapulnak, azok a magánvádlóra nézve nem sértők. A további nyilatkozataik, így a hulladékégetés következményeit illető kijelentéseik pedig jövőbeli történésre vonatkoznak, feltételezések, és mint ilyenek bűncselekmény alapjául nem szolgálhatnak. 
 
Az ítélet jogerős, ellene további fellebbezésnek nincs helye.
 
 
 
Miskolc, 2017. február 7.
 
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya