Miskolci Törvényszék - Kitépték az idős hölgy kezéből a szatyrot Ózdon

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a két férfit, akik a gyanú szerint Ózdon raboltak ki egy idős hölgyet.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2019. február 21-én egy ózdi kereszteződésben figyelt fel az idős sértettre, akinek a karján egy szatyor volt. Eldöntötték, hogy azt megszerzik tőle, ezért beszédbe elegyedtek vele. Később aztán a fiatalkorú gyanúsított - társa kezdeményezésére és utasítására – odasétált a sértetthez és erőszakkal kitépte a kezéből a szatyrot, majd elfutott. A hölgy elesett és sérülést szenvedett. A gyanúsítottak aztán a temetőnél találkoztak, kipakolták a szatyrot, abból elvették a pénztárcát. Ezután a felnőttkorú a szatyrot visszavitte a hölgynek, azt a látszatot keltve, mintha ő nem vett volna részt a cselekményben.

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás. Ezért a cselekményért felnőttkorú elkövető esetén 5 évtől 10 évig terjedő, fiatalkorú társa esetében 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ezért a bíróság szerint a kiszabható büntetés súlya miatt feltehető, hogy megszöknének, elrejtőznének. Annak a veszélye is reális, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el, mert a fiatalkorú gyanúsított ellen más büntetőeljárás is van folyamatban, míg felnőttkorú társa már többször volt büntetve. A bíróság ezek alapján indokoltnak tartotta letartóztatásukat 2019. március 24-ig azzal, hogy a felnőttkorú gyanúsított esetében azt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

Miskolc, 2019. február 24.

                                  Miskolci Törvényszék Sajtóosztály