Miskolci Törvényszék – Letartóztatásban a 16 lopási cselekménnyel gyanúsítható fiatalkorú

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú terheltnek a letartóztatását, aki egy fél éven belül számos lopási cselekményt valósíthatott meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított 2025. január 31. napja és 2025. július 28. napja közötti időben rendszeres haszonszerzésre törekedve Ózdon több élelmiszerboltból, raktárhelyiségből és árusító bódéból tulajdonított el ingóságokat különböző értékben.

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén - alkalmasak lehetnek többrendbeli lopás vétségének és lopás bűntettének a megállapítására, mely cselekményeket részben folytatólagosan követett el.  

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmények miatt kiszabható büntetési tétel nagyságára figyelemmel a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye reális, ezt nem ellensúlyozzák személyi körülményei. Esetében az sem kizárható, hogy lopási cselekményekből származó tárgyak elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást veszélyeztetné vagy meghiúsítaná. Továbbá a fiatalkorú terhelt esetében a bűnismétléstől is tartani lehet, figyelemmel a sorozatjellegű elkövetésre, és arra a tényre, hogy bár büntetlen előéletű, de az utóbbi időben hét alkalommal is elmarasztalták tulajdon elleni szabálysértések elkövetése miatt. A legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását mindezeken túl a bűncselekmények különös tárgyi súlya is indokolja. 

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges.



Miskolc, 2025. augusztus 1.    



Miskolci Törvényszék Sajtóosztály