Miskolci Törvényszék - Letartóztatásban a férfi, aki két egymást követő napon törhetett be két üzletbe is
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki két egymást követő napon törhetett be két kazincbarcikai üzletbe is.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. július 25-én az éjszakai órákban egy kazincbarcikai söröző zárt ajtaját a helyéről kirántva tabletet és készpénzt vitt el, amely értékek a rendőri intézkedés során lefoglalásra kerültek.
Másnap éjjel szintén egy Kazincbarcikán található ékszerüzlet kirakatát törte be, ahonnan különböző ékszereket vitt magával 160.000 forint értékben.
A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek 2 rendbeli kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására, amelyből 1 rendbeli cselekmény kísérleti szakban maradt.
A járásbíróság álláspontja szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, ugyanis a gyanúsított speciális bűnismétlő, korábban is vagyon elleni bűncselekmények miatt marasztalták el. Ezt erősíti az is, hogy sem a más ügyben, sem a jelen ügyben történt első gyanúsítotti kihallgatása sem tarthatta vissza újabb vagyon elleni bűncselekmény elkövetésétől. A járásbíróság külön kiemelte, hogy jelen ügyben történt első gyanúsítotti kihallgatását követő mintegy egy óra elteltével, még útban hazafelé újabb bűncselekményt valósíthatott meg.
A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges.
Miskolc, 2025. július 29.