Miskolci Törvényszék - Még a telefonkábelt is kitépték a falból, hogy a sértett ne tudjon segítséget kérni – letartóztatásukat rendelte el a Miskolci Járásbíróság

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorú férfinak és felnőtt társának, akik a gyanú szerint november 12-én egy borsodi kistelepülésen, otthonában rabolhattak ki egy idős asszonyt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak éjjel, a bejárati ajtót felfeszítve jutottak be a családi házba, hogy ott értékek után kutassanak. A zajra azonban felébredt az otthon tartózkodó idős sértett is, így az egyik férfi – míg társa befejezte a keresgélést – az ágyra ültette az asszonyt és a derekánál fogva tartotta vissza, nehogy felálljon.
A gyanúsítottak a házban 20.000,- forint készpénzt találtak egy asztal terítője alá rejtve, melyet el is tettek. Távozásuk előtt még kitépték a falból a telefonvezetéket, hogy az idős asszony ne tudjon azonnal segítséget kérni.

A gyanúsítottakkal szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, melyért bűnösségük megállapítása esetén a felnőtt korúval szemben 5 évtől 10 évig, míg fiatalkorú társával szemben 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A két férfi életkörülményeire és a kiszabható büntetés tartamára tekintettel mindkettőjük vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de az sem zárható ki, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a sértett tanú befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás lefolytatását vagy akár újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. A bíróság ezért úgy látta, hogy az eljárás eredményessége a gyanúsítottak szabadságának enyhébb korlátozásával nem biztosítható, így 2019. december 15-ig letartóztatásukat rendelte el, melyet a fiatalkorú gyanúsított esetében javítóintézetben kell végrehajtani. 

A bíróság döntése ellen az egyik gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem vált véglegessé.

Miskolc, 2019. november 15.
 

Miskolci Törvényszék Sajtóosztály