Miskolci Törvényszék - Nagymamáját akarta kirabolni a gyanúsított – a bíróság letartóztatta
Pénzt követelt és megöléssel fenyegette nagymamáját az a férfi, akinek a mai napon letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a sértett unokája. 2020. október 26-án napközben, amikor a sértett nem tartózkodott a Hernádnémetiben lévő otthonában, a gyanúsított bement a házba és a konyhában elhelyezett tűzifát egy zsákba akarta pakolni annak érdekében, hogy azt magával vigye. Az időközben hazaérkező sértett arra kérte az unokáját, hogy ne lopja meg őt. A gyanúsított erre a nagymamájára támadt, azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem ad neki pénzt. A sértett a pénz átadását megtagadta, ezért a gyanúsított ököllel arcon ütötte a nőt, majd zsebeit próbálta átkutatni, karjánál fogva rángatta az asszonyt, miközben folyamatosan azt kiabálta, hogy adja át a pénzét, mert egyébként megöli. A sértett félelmében kiabálni kezdett, melyre a szomszédja a segítségére sietett és a gyanúsítottat a házból kivezette. A gyanúsított azonban visszament a házba, ahol a sértett televízióját és hűtőszekrényét összetörte, mintegy 100.000 Ft kárt okozva ezzel.
A gyanúsítottal szemben rablás, lopás és rongálás miatt indult eljárás. A cselekmény akár 10 évet meghaladó szabadságvesztéssel is büntethető, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsított a büntetéstől félve a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett és a további tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Miskolc, 2020. október 28.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály