Miskolci Törvényszék - Perbeszédek a dövényi  emberölés ügyében

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék

A perbeszédekhez érkezett a dövényi gyilkosságként ismertté vált büntetőügy elsőfokú tárgyalása, a Miskolci Törvényszék befejezte a bizonyítást és a jövő héten ítéletet hirdet az ügyben.
A három vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, egy további nő ellen bűnpártolás miatt indult eljárás. A vád szerint a sértett és a vádlottak együtt italoztak, majd az egyik nő által vezetett autóval Putnokra indultak. Az autóban utazók vitatkoztak, majd a két férfi vádlott a sértettet egy késsel többször megszúrta, a nyakát is megvágta. Putnokra érve a vérző sértettet a kocsiból kihúzták, és tovább szurkálták, mindaddig amíg a sértett életét vesztette. A vádlottak a holttestet az autóba visszatették és a közeli településre vitték, ahol az egyik nő ingatlanán lévő emésztő gödörbe tették. 
A mai napon megtartott tárgyaláson az ügyész a vádlottak bűnösségének megállapítását kérte a bíróságtól, indítványozta, hogy a bíróság a sértett megölésében közreműködő vádlottakat életfogytig tartó szabadságvesztésre, míg a bűnpártolással vádolt társukat börtönbüntetésre ítélje. 
A vádlottak nem ismerték el a bűnösségüket; a védők a vádlottak felmentésére tettek indítványt. A holttest eltüntetésében segédkező nő beismerte tettét, védője felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a törvényszéktől. 
A törvényszék az ügyben 2019. június 28-án 10 órakor hirdet ítéletet.

Miskolc, 2019. június 18.
                    
                                                                                 Miskolci Törvényszék Sajtóosztály