Miskolci Törvényszék - Több, mint kétszeresen lépte túl a megengedett sebességet az ittas sofőr – 3 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság
Szeptember 25-én ítéletet hirdetett a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az Erdőbényénél található hídnál az általa vezetett gépjárművel a patak medrébe csapódott, melynek következtében utasa életét vesztette.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. március 11-én, az éjjeli órákban Erdőbényén a 37. számú főút irányába haladt a mellette utazó néhai sértettel. Az ittas állapotban lévő férfi a műszakilag hiányos állapotú gépjárművel a megengedett 50 km/h helyett, körülbelül 130 km/h sebességgel közelítette meg a Bényei-patak hídját.
Az út vezetése a hídig egyenes volt, közvetlenül azt követően pedig balra ívelt. Amikor a vádlott a hídhoz érve észlelte az útszakasz beszűkülését, hirtelen lefékezett és az úttest közepe felé próbálta kormányozni a gépjárművet. A fékezés ellenére azonban nem tudta bevenni az úttest balra ívelő szakaszát, elvesztette a jármű feletti uralmát. A sodródó gépjármű ekkor a menetiránnyal ellentétes forgalmi sávon keresztül a Bényei-patak medrébe csapódott.
A patak medrében a még mindig mozgásban lévő jármű jobb oldali kerekei megakadtak, mely következtében az autó jobb oldalával – ahol a néhai sértett ült - körülbelül 30 km/h sebességgel egy fának ütközött.
A sértett a balesetben szerzett súlyos koponyasérülések okán a helyszínen életét vesztette, míg a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés miatt mondta ki bűnösnek, melyért 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől is. A bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe vette a vádlott őszinte, megbánó magatartását. Ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a baleset bekövetkezésekor erősen ittas volt és több, mint kétszeresen lépte túl a megengedett sebességet.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott, annak védője és az ügyész is 3 nap gondolkodási időt tartott fellebbezési nyilatkozata megtételére.
Miskolc, 2019. szeptember 25.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály