Miskolci Törvényszék - Több, mint tizenöt kerékpárt lophatott el a tolvaj– letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. május és október között több borsodi kistelepülés lakóházaiba is betört, majd azokból könnyen értékesíthető vagyontárgyakat hozott el.
A gyanúsított a néhány hónap alatt főként kerékpárokat szerzett a betörések során, de az is előfordult, hogy egy bolt elől hozta el az őrizetlenül hagyott járművet. Az így megszerzett zsákmány között fúró, kerti szerszámok és gyermekjátékok is voltak. A férfi cselekményével több, mint 350.000,- forint kárt okozott a sértetteknek.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a gyanúsított rendezetlen életkörülmények között él, mely tény arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől, illetve a bizonyítékok megsemmisítésével akadályozná a büntetőeljárás lefolytatását. Ugyanakkor esetében az sem zárható ki, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
Fentiekre tekintettel, minden körülményt mérlegelve a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. november 22-ig.
A bíróság döntését a gyanúsított és védője elfogadta, így az véglegessé vált.
Miskolc, 2019. október 22.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály