Miskolci Törvényszék – Újabb ékszertolvajt ítélt el a bíróság
Előkészítő ülésen hozott ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az idős sértett nyakából kitépte aranyláncát.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2024 májusában a délutáni órákban a terhelt Miskolcon követni kezdte a villamosról leszálló idős sértettet, majd mögé lépve egy hirtelen mozdulattal nyakából kiszakította az aranyláncát és elszaladt. Az asszony a mozdulatot, a rántást észlelte, segítségért kiabált, illetve pár méteren próbálta követni a futva távozó vádlottat.
A mintegy 80.000 forint értékű ékszer egy része az asszony ruházatában maradt. A vádlott a láncdarabot később 10.000 forintért értékesítette, a pénzt elköltötte.
A sértett a cselekmény következtében a nyakán karcolásos sérülést szenvedett el.
A bíróság a vádlottat kifosztás bűntette miatt 4 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Megállapította továbbá, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsájtható. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását, megbánó magatartását, és azt, hogy bocsánatot kért a sértettől, míg súlyosító körülmény volt a terhelt büntetett előélete, speciális bűnismétlő volta.
Az ítélet jogerős.
Miskolc, 2025. február 24.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály