Miskolci Törvényszék - Vascsővel támadt lánya barátjára – előkészítő ülésen hozott ítéletet a bíróság
Vascsővel és karddal okoztak maradandó sérüléseket azok a férfiak, akik 2016 novemberében egy benzinkúton támadták meg ismerősüket, mert az a barátnőjével külföldre akart menni.
Az ítélet szerint a két vádlott férfi – apa és fia – a 37-es számú főút mellett lévő benzinkútra mentek, mert megtudták, hogy a sértett és az I. r. vádlott lánya, a sértett barátnője ott tartózkodik. A vádlottak a sértett autójához léptek, majd karddal és vascsővel ütni kezdték azt, melyben a fiatal férfin kívül még hárman ültek. A sértett és egyik utasa kimenekült az autóból, majd – hogy az autóban maradt ismerőseit kimentse – fölkapott egy ablakmosó folyadékkal teli vödröt és a két vádlott irányába locsolta a vizet. Ekkor az apa egy kést vett elő és fiával együtt üldözni kezdték a két férfit. Amikor a két vádlott utolérte a sértetteket, a náluk lévő eszközökkel többször megütötték őket. A támadás következtében az egyik férfi a fején sérült meg, 8 napon túl gyógyuló maradandó sérülései keletkeztek, míg a másik sértett könnyebb sérüléseket szenvedett. A sértett által használt autóban csaknem 200.000.- forint összegű kár keletkezett.
A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, így a bíróság ítéletet hozott, a vádlottakat testi sértés és rongálás miatt mondta ki bűnösnek.
Az apát 1 év 6 hó börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A fiatalabb elkövetővel szemben 2 év börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre függesztette fel.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte mindkét vádlott vonatkozásában, hogy beismerő vallomást tettek, az I. r. vádlottnál enyhítő körülmény volt a büntetlen előélete és a megromlott egészségi állapota.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 napon belül nyilatkozik a fellebbezés tárgyában.
Miskolc, 2019. szeptember 17.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály