Nyíregyházi Törvényszék - 1000 forintért támadta meg a 13 éves lányt – letartóztatta a bíróság

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 28-án a rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. február 28-ig elrendelte L.T. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a 19 éves férfi 2020. január 25-én 13 óra körüli időben Tiszavasváriban felfigyelt az utcán sétáló kislányra, akinek 1000 forint volt a kezében. A gyanúsítottnak drog és italvásárláshoz szüksége volt pénzre, ezért hátulról rátámadt a 13 éves sértettre, a csuklóját rángatta. Mivel a lánytól nem tudta elvenni a pénzt, a férfi a földről felvett egy téglát és azzal megütötte a fejét. Az ütés a gyermeknek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.

A bíróság szerint, tekintettel az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára megalapozottan feltehető, hogy a büntetett előéletű gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, illetve a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint annak is fennáll a veszélye, hogy a férfi a büntetőeljárásban résztvevő más  személyt megfélemlítene.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be. 

Nyíregyháza, 2020. január 28.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály