Nyíregyházi Törvényszék - előzetes letartóztatás, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett orgazdaság
Beküldés dátuma
2015.10.26. - 14:59
Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. november 24-ig.
A gyanúsítottal szemben azért folyik a nyomozás, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. márciusától egy bűnszervezet tagjaként tevékenykedett, melynek célja az volt, hogy Európából, elsősorban Olaszországból és Szlovákiából személygépkocsikat tulajdonítsanak el, majd azokat alkatrészeikre bontva Ukrajnába szállítsák, és ott értékesítsék. A gyanúsított tudott arról, hogy több személyből álló szervezett csoport tagjaként tevékenykedik, és ő, valamint ukrán társai ezért érkeztek Magyarországra, hogy a bűnszervezetbe bekapcsolódva egy „autóbontóként” használt telephelyen a bűnszervezet más tagjai által eltulajdonított gépjárműveket darabjaira bontsák.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított Magyarországon büntetlen előéletű, azonban az alapos gyanú tárgyát képező cselekményt előre megszervezett módon, vagyoni haszonszerzés végett követte el. Az alapos gyanú tárgyát képező cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű, melyre tekintettel alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezése esetén Magyarország területét elhagyná, a hatóság elől elrejtőzne, továbbá az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképpen nem lenne biztosítható. Ugyanakkor a bűncselekmény szervezett jellegére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy ismeretlen helyen tartózkodó társai befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné, ezért a bíróság az előzetes letartóztatását a Büntetőeljárásról szóló törvény 129.§ (2) bekezdés b) és c) pontjában írt okból rendelte el.
A határozat jogerős.
Nyíregyháza, 2015. október 26.
A Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztálya