Nyíregyházi Törvényszék - Előzetes letartóztatásban a komorói emberölés gyanúsítottja
Beküldés dátuma
2018.03.07. - 15:08
Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. március 7-én emberölés bűntette miatt elrendelte L. T. gyanúsított előzetes letartóztatását.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított szívességi lakáshasználóként élt a sértett komorói házában. 2018. február 8-án délután a gyanúsított szóváltásba keveredett a sértettel, és őt egy kb. 1 méter hosszúságú szögvassal többször fejen ütötte. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanúsított a sértett holttestét a nyárikonyha alatti pincében rejtette el, melynek ajtaját lakattal lezárta. A sértett eltűnése miatt közigazgatási eljárás volt folyamatban. A rendőrség a sértett holttestét 2018. március 5-én találta meg.
A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára tekintettel fennállhat annak a veszélye, hogy a gyanúsított megkísérelne a hatóságok elől elrejtőzni, ezért szükségesnek tartotta a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását vele szemben.
A végzés jogerős.
Nyíregyháza, 2018. március 7.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály