Nyíregyházi Törvényszék - Folytatódik a fegyveres rablással vádolt férfi ügye

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

A Nyírbátori Járásbíróság 2019. szeptember 3-án előkészítő ülést tartott a fegyveresen elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolt T.J.R. ügyében.

A vádlott az előkészítő ülésen elismerte a bűnösségét a terhére rótt cselekmény elkövetésében, azonban kérte, hogy a bíróság folytassa le a bizonyítási eljárást. Védőjével együtt igazságügyi elmeorvos- és pszichológus szakértők, valamint tanúk megidézését kérte, melyhez az ügyészség is csatlakozott.
A bíróság az ügyben 2019. október 29-én 8 óra 30 perckor tart tárgyalást. Ekkor a szakértő és tanúk meghallgatásával folytatódik az eljárás.

A vádirat szerint a vádlott 2019. január 5-én a 4911 számú főúton található MOL benzinkúthoz érkezett személygépkocsijával, majd egy műanyag kannába benzint tankolt. Ezután a vádlott bement a benzinkút üzletébe, majd a magával vitt géppisztolyt a kútkezelő sértettre tartotta, és felszólította őt a bevétel átadására. A fenyegetés hatására a sértett a pénztárban lévő készpénzt átadta a vádlottnak, aki ezután gépkocsijával elmenekült. A rendőrség a vádlottat a 41-es főúton elfogta, a nála lévő 447.000 forint készpénzt, lőfegyvert és géppisztoly töltényt lefoglalta.

Nyíregyháza, 2019. szeptember 3.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály