Nyíregyházi Törvényszék - Javítóintézetben kezdi az újévet a fiú, akit zsarolással gyanúsítanak

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

Zsarolás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. december 31-én egy hónapra elrendelte F.E.J. gyanúsított letartóztatását. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül a Debreceni Javítóintézetet jelölte ki.

A nyomozás adatai szerint a 16 éves F.E.J. 2019. december 28. napján Kisvárdán, egy nyilvános illemhelyen felszólította a sértettet, hogy adjon neki 200 Ft-ot, mert nincs pénze buszjegyre. Miután a fiatal férfi ennek nem tett eleget, és a gyanúsított felszólítására a válltáskáját sem pakolta ki, F.E.J. és két társa megpróbálta elállni az útját. A fiatalkorú és két társa ököllel ütötte a sértett fejét és a felső testét, akinek végül sikerült kiszabadulnia és elhagyta a helyszínt. 

F.E.J. és társai azonban utána mentek, egy autóbuszmegállóban utolérték, és a gyanúsított ismét ütlegelni kezdte a férfit.  A gyanúsított  akkor hagyta abba a sértett bántalmazását, amikor közölte, hogy rendőrt hív.  A fiú társai a bántalmazásban ekkor nem vettek részt, csak biztatták őt. Ezt követően F.E.J a társaival együtt eltávozott a helyszínről.  A bántalmazás során a fiatal férfi a fején 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett, de csak a véletlenen múlt, hogy súlyosabban nem sérült meg.  

A gyanúsított bár büntetlen előéletű, már többször került szembe a törvénnyel, a jelen eljárás tárgyát képező cselekményeket próbára bocsátásának hatálya alatt követte el, továbbá más bűncselekmény elkövetése miatt vele szemben eljárás van folyamatban. 
Figyelemmel az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a gyanúsított előéletére, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket követne el, ezért a bíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget. A végzés végleges.

Nyíregyháza, 2019. december 31.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály