Nyíregyházi Törvényszék - A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított feleség is letartóztatásban marad
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 4-én a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. március 8-ig meghosszabbította O.R.-né gyanúsított letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított a férjével és fiával 2018. novemberétől elfogásuk napjáig heti rendszerességgel vásároltak különböző fajtájú kábítószereket Budapesten, s azt tovább értékesítették ismeretségi köreikben. A kábítószer beszerzésében és értékesítésében mindhárman részt vettek, a vevőkkel a kapcsolatot közösen tartották.
2019. április 5-én reggel a gyanúsított és férje egy bérelt autóval Nyíregyházáról Budapestre utaztak azért, hogy ott kábítószert vásároljanak, melyből a fiúk is részesedett volna. A beszerzést követően hazafelé úton a rendőrök követni kezdték őket, majd hosszas üldözés után megállították és intézkedés alá vonták. Az üldözés közben a náluk lévő kábítószertől úgy próbáltak megszabadulni, hogy azok egy részét kidobálták a kocsi ablakán. Az autóból 79 db, összesen 30 g tömegű, kábítószer tartalmú tablettát foglaltak le.
A bíróság szerint, az ugyanilyen bűncselekmény miatt már elítélt gyanúsított vonatkozásában továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy a szabadlábra helyezése esetén újabb bűncselekményt követne el, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, esetleg a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a büntetőeljárásban résztvevő vagy más személyt befolyásolna.
A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Az ügy másik két gyanúsítottja szintén büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik. A fiú letartóztatását 2020. január 16-ig rendelte el a bíróság, a férj pedig egy korábbi kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kapott jogerős fegyházbüntetését tölti.
Nyíregyháza, 2019. december 4.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály