Nyíregyházi Törvényszék - Kapcsolati erőszak miatt ítéltek el egy férfit

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott F. R. vádlottal szemben  kapcsolati erőszak bűntette miatt. A törvényszék a korábban elsőfokon kiszabott 4 év börtönbüntetést és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést helybenhagyta.
 
A megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa között a kapcsolat megromlott, ezután a vádlott többször bántalmazta a sértettet, vele szemben megalázóan viselkedett. 2015. augusztusában a vádlott az élettársát egy sarlóval kergette azt kiabálva, hogy levágja a fejét. A jelenlévő kiskorú gyermeküket is megfenyegette, hogy megöli. Egy hónap múlva a vádlott egy bozótvágó késsel fenyegette meg a sértettet azzal, hogy megöli. A bozótvágó késsel meg is ütötte a sértett fejét, illetve megszúrta a sértett nyakát, akinek sikerült kimenekülnie az ingatlanból, és a szomszédoktól kért segítséget.
 
A bíróság megítélése szerint a büntetési célok elérése kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén biztosítható.
 
Az ítélet jogerős. 
 
Nyíregyháza, 2017. március 24.
 
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály