Nyíregyházi Törvényszék - közokirat-hamisítás bűntette

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék
A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója közokirat-hamisítás bűntette miatt indult ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. november 11. napjáig.
 
A nyomozás adatai szerint D. V. gyanúsított 2016. október 9-én éjszaka a Beregsurányi Határátkelőhelyen kilépésre jelentkezett egy moldáv rendszámú, BMW X5 típusú személygépkocsival, Ukrajna irányába. Az útlevélkezelő megállapította, hogy gépjármű rejtett ellenőrzését rendelték el Németországban, valamint a forgalmi engedély tintasugaras nyomtatóval készült. 
 
A gépkocsi átvizsgálása során megállapították, hogy a bal első ajtózáron feszegetési nyomok vannak, és az alvázszámot megváltoztatták, így a gépjárművet és az okmányokat lefoglalták.
 
A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy a gépjárművet Németországban vette át, 300 Eurót kapott a gépjármű Moldáviába szállításáért, és 300 Eurót a költségek fedezésére. 
 
A bíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei fennállnak, a gyanúsított moldáv állampolgár, szabadlábon hagyása esetén a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával a büntetőeljárás sikerét meghiúsítaná.
A végzés nem jogerős, a gyanúsított fellebbezett.
 
Nyíregyháza, 2016. október 13. 
A Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztálya