Nyíregyházi Törvényszék - Letartóztatásban marad a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi 

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

A Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírája 2019. július 1-jén kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban, legfeljebb 2019. szeptember 9. napjáig meghosszabbította R. Zs. gyanúsított letartóztatását.  
Az ügyészi indítvány alapján a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. februárjától Encsencsen több alkalommal adott el kábítószert az egyik ismerősének, valamint azzal, hogy 2019. március 7-én autóval Budapestre utazott, ahol kábítószert vásárolt terjesztés céljából. Ugyanezen a napon a gyanúsítottat Nyírbátor belterületén rendőrjárőrök igazoltatták, és az autó csomagtartójának kárpitozott részében 133 gramm súlyú kábítószert találtak, melyet a helyszínen lefoglaltak.
A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedően súlyos és magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményre tekintettel továbbra is fennáll annak veszélye, hogy a gyanúsított elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől vagy megnehezítené a bizonyítást. Emellett figyelemmel arra, hogy jelen cselekményt is bűntetőeljárás hatálya alatt követte el a gyanúsított, megalapozottan lehet tartani attól is, hogy a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása esetén újabb bűncselekményt követne el. 

Nyíregyháza, 2019. július 3.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály