Nyíregyházi Törvényszék -Letartóztatta a párt a bíróság, akik gyermekeket fenyegettek meg, hogy pénzhez jussanak

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 21-én a zsarolás bűntette miatt indult eljárásban, egy hónapra elrendelte egy fiatal pár letartóztatását. 
 
A  megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak , akik élettársak közterület felügyelőnek adták ki magukat és 2020. május 3-án egy nyíregyházi áruház mögötti területen 15 év alatti gyermekeket fenyegettek meg azzal, hogy rendőrségi eljárást indítanak ellenük, ha nem adnak nekik pénzt. A sértett gyerekekben komoly félelmet keltett a fenyegetés, így átadták a náluk lévő, összesen 13 000 forint készpénzt. 

Az egyik gyanúsított büntetlen előéletű, párját korábban lopás vétsége miatt már elítélte a bíróság, jelenleg mindkettőjükkel szemben büntetőeljárás folyik, rablás bűntette miatt is.

A gyanúsítottak állandó jövedelemmel nem rendelkeznek.

A bíróság álláspontja szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el vagy a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének.

Minderre figyelemmel rendelte el a bíróság a letartóztatásukat. 

A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.  
 
Nyíregyháza, 2020. május 21.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztálya