Nyíregyházi Törvényszék - Meghosszabbította a bíróság az emberülés kísérletével gyanúsított férfiak letartóztatását
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. március 18-ig meghosszabbította az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban hat gyanúsított letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak ásóval, kaszával, vasvillával felfegyverkezve 2019. június 15-én este elmentek a sértett lakóházához, hogy korábbi sérelmeik miatt – akár a sértett családjának életét is kioltva – elégtételt vegyenek. A kulcsra zárt bejárati ajtót erőszakkal benyomták, s a lakóházba bemenekülő családfőt a náluk lévő eszközökkel bántalmazták, közben azt kiabálták, hogy „megölünk és beteszünk a temetőbe”. A több sebből vérző férfit a szobában magára hagyták, s átmentek a másik szobába, ahová a családfő fia bezárkózott. Rárontottak, a szoba ablakát betörték, és a kaszával megsebesítették a fiút. A családfő a bántalmazás következtében életveszélyes, a fia pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyben a nyomozás még folyamatban van. A bíróság álláspontja szerint továbbra is alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén megszöknének, elrejtőznének, valamint további bűncselekményt követnének el a sértett családjának sérelmére.
A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
Nyíregyháza, 2019. december 13.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály