Nyíregyházi Törvényszék - Menekültek részére gyűjtött adományokból lopott - elítélte a bíróság
A Vásárosnaményi Járásbíróság 2022. március 17-én bíróság elé állítás keretében lopás bűntette miatt P.L. vádlottat 312 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott egy határ közeli településen segítőként részt vett egy művelődési ház menekültek részére történő befogadóhellyé alakításában, így tudomása volt arról, hogy a részükre összegyűjtött adományokat a klubhelyiségben tárolják.
A befogadóhely bezárását követően elhatározta, hogy az adományok egy részét eltulajdonítja. Ennek érdekében 2022. március 10-én a délutáni órákban magához vett egy feszítővasat, azzal betörte a klubhelyiség egyik ablakát, majd a betört ablakon keresztül bemászott az adományok tárolására használt szobába. Ott élelmiszereket, ruhaneműket és 2 darab termoszt szedett össze, melyeket a szemben lévő temetőben rejtett el. Ezután visszament a művelődési házhoz és további élelmiszereket gyűjtött össze egy táskába azért, hogy azokat is eltulajdonítsa, de ekkor arra járó személyek észlelték az ablak betörését és értesítették a közhasznú munkások vezetőjét. A vádlott ezt látva az összekészített táskákat és feszítővasat hátrahagyva kiugrott az ablakon és azt mondta, hogy a közelben gyűjtött agancsot. Ezután megpróbált elbújni, de a helyszínre érkező rendőrök igazoltatták és megtalálták a temetőben elrejtett tárgyakat.
A vádlott a lopással 98.662 forint, míg a rongálással 10.725 forint kárt okozott.
Az ítélet jogerős.