Nyíregyházi Törvényszék - Tárgyaláson folytatódik a nagymamáját bántalmazó férfi ügye
A Nyíregyházi Törvényszék a halált okozó testi sértés bűntette miatt F.J. vádlottal szemben folyamatban lévő ügyet 2020. január 21-én előkészítő ülést tartott. Az előkészítő ülésen a vádlott nem tett vallomást, így az eljárás 2020. február 11-én 8 óra 30 perckor tanúk meghallgatásával folytatódik.
A vádirat szerint, a férfi Ópályiban lakott egy háztartásban idős, beteg nagymamájával. Munkahellyel nem rendelkezett, alkalmi munkából tartotta fenn magát és emellett rendszeresen italozott, amit gyakran konfliktust okozott közöttük.
2018. november 23-án a vádlott ismét erősen ittas állapotban ment haza, összeveszett nagymamájával, mely során több alkalommal megütötte őt, aki az ütésektől elesett, beverte a fejét és elvesztette eszméletét. A vádlott ezt látva megijedt, és a szomszédjától kért segítséget, aki értesítette a mentőket. A sértett az orvosi kezelés ellenére 2 nap múlva a kórházban elhalálozott.
A vádlott korábban több alkalommal volt büntetve testi sértés bűntette miatt. Legutóbb 2018. júniusában a Mátészalkai Járásbíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlott cselekményét próbaideje alatt követte el.
A férfit a rendőrség 2018. november 23-án őrizetbe vette, majd a bíróság a letartóztatását rendelte el.