Nyíregyházi Törvényszék - Több nap után menekült meg fogvatartóitól az asszony, letartóztatta őket a bíróság
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. február 4-én a felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban 2021. március 4-ig elrendelte Gy.A. és Gy.Sz.B. gyanúsítottak letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint a sértett és Gy.A. gyanúsított között 2020 júliusában érzelmi kapcsolat alakult ki, mely decemberben megromlott, és a sértett szakított a férfival. 2021. január 30-ára Gy.A. találkozót beszélt meg a sértettel kemecsei lakóhelyén, korábbi tartozásai rendezése miatt. Gy.A. gyanúsított két ismerősével (Gy.Sz.B. gyanúsítottal és egy harmadik férfival) érkezett a találkozóra. Ott beszélgetni kezdett a sértettel és megbeszélték, hogy együtt Nyíregyházára utaznak. A sértett Nyíregyházán jelezte a gyanúsítottaknak, hogy mégis szeretne hazamenni, de ők ezt nem engedték neki. Az autóban Gy.A. gyanúsított befogta a sértett száját és kijelentette, hogy nem mehet sehova. Ezután egy kést vett elő és a sértett fejéhez tartotta. Ezt látta Gy.Sz.B. gyanúsított is. Két nappal később Gy.A. és Gy.Sz.B. gyanúsítottak a sértettet Berettyóújfalura vitték, ahol sikerült megszöknie és egy helyi boltban segítséget kérnie.
Gy.A. gyanúsított többször volt már büntetve. A Debreceni Járásbíróság korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte. Gy.Sz.B. gyanúsított büntetlen, de mindkét gyanúsítottal szemben folyamatban van jelenleg is másik büntetőeljárás.
Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén a sértettet vagy más személyeket megpróbálnának befolyásolni és ezzel veszélyeztetnék a bizonyítást. Megalapozottan feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követnének el, ezért a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
Harmadik társuk jelenleg szabadlábon van.
A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be ellene. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék hozza meg.
Nyíregyháza, 2021. február 4.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály