Nyíregyházi Törvényszék - Továbbra is letartóztatásban marad az idős asszonyt bántalmazó férfi
A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. július 1-ig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyik eljárás.
A megalapozott gyanú szerint H.S. testvérével tavaly május végén pénzszerzés céljával felfeszítette egy rétközberencsi ház kerítését, majd bemásztak a ház ablakán. Az ágyában fekvő 85 éves sértettet H.S. ököllel többször nagy erővel arcon ütötte, míg fiatalkorú testvére a sértett pénztárcájából 3 ezer forintot vett ki. A bántalmazott asszony 8 napon túl gyógyuló, agyzúzódással járó életveszélyes sérülést szenvedett.
Az ügyben még folyik a nyomozás. A bíróság döntése szerint a súlyos bűncselekménnyel gyanúsított férfi esetében továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Megalapozottan lehet tartani attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el. Mivel a gyanúsított testvérével együtt vett részt a cselekmény elkövetésében, ezért feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetve megkísérelné befolyásolni az eljárásban résztvevő személyeket.
A végzés végleges.
Nyíregyháza, 2020. április 23.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály