Nyíregyházi Törvényszék - Továbbra is letartóztatásban marad a nyíregyházi késelő
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 22-én nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérlete miatt indult eljárásban 2019. november 26-ig meghosszabbította K. A. gyanúsított letartóztatását.
Az ügyészség indítványa szerint a gyanúsított 2018. november 22-én délelőtt Nyíregyházára utazott azért, hogy anyagi problémáit rendezze. Délután egy butikban több női ruhát is kért az eladótól. Később kiválasztott egy ruhaneműt, majd mikor azt az eladó be akarta csomagolni, a gyanúsított elővette a riasztó pisztolyt. Az eladó ijedtében segítségért kiáltott, erre a férfi a pisztoly markolatával arcon ütötte, a földre került nőt a gyanúsított lefogta és ráült a testére. Előhúzta a kabátjába rejtett kést, és azzal előbb arcon próbálta szúrni a nőt, aki kivédte a szúrást, így az orra sérült meg. A gyanúsított ekkor a sértettet hasba, majd combon szúrta. Egy közelben tartózkodó személy felfigyelt a sikítozásra, és telefonon értesítette a rendőrséget. Ez idő alatt a gyanúsított elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
Pár nappal később a gyanúsított gépkocsijában egy holttestet találtak, a nő halálát az okozta, hogy a gyanúsított a nőt az arcán, a mellkasán és a combján késsel többször megszúrta.
A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, ezért továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna, elrejtőzne a hatóságok elől.
A bíróság megítélése szerint a gyanúsítottal szemben a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok csak a letartóztatás alkalmazásával biztosíthatók.
Az ügyben a nyomozás még folyamatban van.
A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Nyíregyháza, 2019. augusztus 22.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály