Nyíregyházi Törvényszék - Továbbra is letartóztatásban marad a nyíregyházi késelő
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 20-án a nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel visszaélés és kifosztás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. március 26-ig meghosszabbította K. A. gyanúsított letartóztatását.
A gyanúsított letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság 2018. december 15-én rendelte el és álláspontja szerint a letartóztatás elrendelésének és meghosszabbításának okai jelenleg is fennállnak. A bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, ezért továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.
A megalapozott gyanú szerint, a férfi anyagi problémáinak rendezése érdekében, 2018. november 22-én délelőtt magához vett egy kést és egy riasztó pisztolyt, majd bement egy nyíregyházi butikba, nézelődött. Kiválasztott egy női ruhaneműt, majd mikor azt az eladónő be akarta csomagolni, a gyanúsított elővette riasztó pisztolyát. Az eladó ijedtében segítségért kiáltott, erre a férfi a pisztoly markolatával arcon ütötte őt. Az ütéstől a nő a földre került, ekkor a gyanúsított lefogta és ráült a testére. Előhúzta a kabátjába rejtett kést, és azzal megpróbálta arcon szúrni a nőt, aki kivédte a szúrást, így az orra sérült meg. Ezután a férfi a sértettet hasba szúrta. A nő próbálta magáról lerúgni a gyanúsítottat, aki ismét megszúrta, ezúttal combján. Egy közelben tartózkodó személy felfigyelt a sikítozásra, a kirakaton keresztül látta a támadást, és dörömbölni kezdett a kirakatüvegen. Segítségért sietett, és telefonon értesítette a rendőrséget. Ez idő alatt a gyanúsított gyalogosan elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
A cselekményt követően a rendőrök átvizsgálták a gyanúsított közelben lévő autóját, és annak csomagtartójában egy női holttestet találtak.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2018. november 16-án 13 óra körüli időben egy Kisvárdai áruház parkolójában szóba elegyedett a nővel, aki szexuális szolgáltatást ajánlott neki. Ezután a gyanúsított és a sértett egy erdős részre mentek, ahol szóváltásba keveredtek, majd a férfi a gépkocsi ajtajából elővett egy 21 cm-es pengehosszúságú konyhakést és azzal többször megszúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A férfi a nő holttestét autója csomagtartójába rejtette.
A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.