Az Országgyűlés 2013. július 5. napján apróbb módosításokkal ismét elfogadta a törvényjavaslatot, a köztársasági elnök a törvényt aláírta és 2013. július 12. napján kihirdetésre került a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény. A törvény megalkotásának célja a preambulum szerint az alacsony tőkeellátottságú takarékszövetkezeti szektor megerősítése és egy új egységes rendszer kiépítése volt. A törvény létrehozta a VI. rendű alperest (Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete), mint jogi személyként működő kötelező intézményvédelmi szervezetet és a hitelintézetek számára kötelező tagságot rendelt. A takarékszövetkezetek az addigi Takarékbank Zrt.-ben meglévő többségi tulajdont megtestesítő „B” sorozatú elsőbbségi részvényeiket a törvényi előírások szerint meghatározott áron kötelesek voltak a IV. rendű alperesre (MFB Zrt.) átruházni. A törvény jelentős változást hozott a szövetkezeti hitelintézetek működésében. A törvény hatósági jogokat biztosít a Magyar Nemzeti Bank V. rendű alperes részére, így különösen visszavonhatja a szövetkezeti integrációból kizárt szövetkezeti hitelintézet működési engedélyét. A IV. rendű alperest vételi jog illeti meg a működési engedélyüket vesztett szövetkezeti hitelintézetek tulajdonában álló, a III. rendű alperesben (Takarékbank Zrt.) fennálló részvényein. A szövetkezeti hitelintézetek felett a VI. rendű alperes ellenőrzési, irányítási jogkört gyakorol.

 

Az I. rendű felperes (az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség) és a II. rendű felperes (egy takarékszövetkezet tagja) a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott keresetében a Magyar Államot (I.r. alperes) jogalkotással okozott kár megfizetésére kérte kötelezni. Kérték továbbá, hogy a bíróság a felpereseket fenyegető kár megelőzése érdekében tiltsa el az alpereseket a törvény által lehetővé tett, a keresetlevélben meghatározott magatartásoktól. Arra hivatkoztak, hogy álláspontjuk szerint a törvény egésze, illetve annak egyes rendelkezései Magyarország Alaptörvényébe és több európai uniós jogforrásba, így az Európai Unió Alapjogi Chartájába, az Európai Unióról szóló szerződésbe, az Európai Unió Működésének Szabályairól szóló szerződésbe, a 2006/48/EK irányelvbe (hitelintézeti irányelv), a 2010/30/EU irányelvbe (harmadik társasági jogi irányelv) ütköznek.

 

Az Alkotmánybíróság a 20/2014.(VII.3.) AB számú határozatával a törvény egésze és a keresetlevélben is megjelölt jogszabályi rendelkezések alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványukat elutasította, egyes indítványok vonatkozásában az eljárást megszüntette, illetve az indítványukat visszautasította.

 

A Fővárosi Törvényszék a keresetet elutasította. Az ítéletben részletesen elemezte a jogalkotással okozott kár megtérítése iránti igény teljesíthetőségét, és arra a következtetésre jutott, hogy nem illeti meg immunitás a Magyar Államot. A jogalkotótól az az elvárható magatartás, hogy hatáskörében eljárva, annak keretein belül alkossa meg a jogszabályokat. A jogalkotó magatartása ezért felróható, ha hatáskörét túllépve magasabb rendű, normát sértő jogszabályt hoz vagy alkalmatlan módon hozza létre a jogszabályt (közjogi érvénytelenség), vagy pedig erre vonatkozó egyértelmű kötelezettsége ellenére nem hozza létre a jogszabályt. A bíróság azonban nem rendelkezik hatáskörrel annak vizsgálatára, hogy az egyes jogszabályok sértik-e a magyar jogot, illetőleg meghozatalukra törvényes eljárásban került-e sor. E jogosultság kizárólag az Alkotmánybíróságot illeti meg. Az Alkotmánybíróság azonban a vitatott jogszabály rendelkezéseinek Alaptörvénybe ütközését nem állapította meg, ezért a magyar jog alapján a felperesek kártérítési igényt nem érvényesíthetnek.

 

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az Európai Unió Alapjogi Chartájának csak akkor címzettje a tagállami jogalkotó, ha az unió jogát hatja végre. A felperesek azonban nem jelölték meg, hogy a jogalkotó az Európai Unió mely jogszabályát, milyen módon hajtja végre a törvénnyel, ezért az Alapjogi Charta e perben nem alkalmazható.

 

Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetnek azt a részét is, amelyben a felperesek arra hivatkozva kérték az I. rendű alperes kártérítés megfizetésére kötelezését, hogy a 2013. évi CXXXV. törvény nem más, mint egy kisajátítási aktus, amelyet az Alaptörvényben foglalt feltétek hiányában nem az arra jogosított szerv a kisajátítási eljárás szabályainak messzemenő figyelmen kívül hagyásával jogsértő módon hozott meg. Ebben a körben az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a bíróságnak nincs hatásköre annak megállapítására, hogy a törvény valójában egy kisajátítási aktus. Kizárólag arra rendelkezik hatáskörrel, hogy ennek az Alkotmánybíróság általi megállapítása esetén a konzekvenciáit vonja le.

 

Az elsőfokú bíróság elutasította a felpereseknek azt a kereseti kérelmét is, melyen azt kérték, hogy a bíróság a II-VI. rendű alpereseket az érdekeiket veszélyeztető magatartástól tiltsa el. E körben rámutatott, hogy a felperesek a törvényben rögzített jogaik gyakorlásától kérik eltiltani az alpereseket, ezek azonban a törvényben rögzített jogon alapuló magatartások, a törvény által elvárt magatartástól senki sem tiltható el.

 

A részvényátruházással kapcsolatos kérelmek kapcsán az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az uniós jog alapján az I. rendű felperest nem illeti meg részvényjegyzési elsőbbségi jog. Az Alkotmánybíróság ezt a kérdést is vizsgálta és a tőkeemelési szabályok alaptörvényellenességét nem állapította meg.

 

A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérték, azt, hogy a másodfokú bíróság a keresetüknek adjon helyt. Továbbra is hivatkoztak arra, hogy álláspontjuk szerint a 2013. évi CXXXV. törvény egyedi kisajátítási aktus és a bíróságnak hatásköre van ennek megállapítására és az I. rendű alperes teljes és azonnali kártalanítás megfizetésére kötelezésére. Továbbra is azt állították, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája rendelkezéseit alkalmazni kell és e rendelkezéseket a törvény megalkotásával az I. rendű alperes megsértette. Sérelmezték azt is, hogy a bíróság ismételten nem kereste meg az Alkotmánybíróságot és nem kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárását.

 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében helybenhagyta.

 

A II. rendű felperes keresetét azért találta alaptalannak mert a II. rendű felperes más jogát kívánta a perben érvényesíteni. A II. rendű felperes a III. rendű alperesi részvények értékcsökkenéséből adódó kárt kívánt érvényesíteni, e részvények tulajdonosa azonban nem ő, hanem az a takarékszövetkezet, amelynek ő is tagja. A szövetkezet önálló jogi személy, a részvények értékének csökkenése a szövetkezet vagyonát csökkenti. A szövetkezet tagja csak akkor érvényesíthet kártérítési igényt a károkozóval szemben, ha a szövetkezet kárától elkülönült kára van. Erre pedig a II. rendű felperes nem hivatkozott.

 

A törvényben biztosított jogukból adódó magatartásokból eltiltás iránti igényeket a másodfokú bíróság részben azért tartotta megalapozatlannak, mert azok olyan magatartásoktól való eltiltásra vonatkoztak, amelyek már megvalósultak, másrészt ezek a szövetkezeti hitelintézetek működésével összefüggő intézkedések és a felek egyike sem szövetkezeti hitelintézet.

 

Érdemben vizsgálta a másodfokú bíróság az I. rendű felperes kártérítési igényét. Rámutatott arra, hogy a jogalkotással okozott kár megtérítésének helye lehet akkor, ha a jogalkotó a jogalkotásra vonatkozó szabályokat megsérti, a megalkotott jogszabály az Alaptörvényből eredő tartalmi követelményeknek és az Európai Uniós jogból eredő kötelezettségeknek nem felel meg. A jogszabályok Alaptörvénynek való megfelelését az Alkotmánybíróság vizsgálja és az Alkotmánybíróság a perben kifogásolt jogszabályi rendelkezéseket nem tartotta alaptörvény-ellenesnek. Az Alkotmánybíróság jogosult annak kimondására is, hogy a jogszabály nem normatív, hanem egyedi aktus és ezért az Alaptörvénybe ütközik. Erre sem került sor.

 

A másodfokú bíróság sem tartotta indokoltnak az Alkotmánybíróság ismételt megkeresését. Rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság határozata mindenkire kötelező, az alkotmánybírósági határozat kiegészítése, pontosítása, esetleges megváltoztatása iránt nem kezdeményezhető az Alkotmánybíróság eljárásra.

 

Az Európai Unió jogával összefüggésben a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperesek által hivatkozott, az Európai Unió meghatározott jogszabályaival ellentétes törvényi rendelkezések okozati összefüggésben állnak-e a perben érvényesített kártérítési igénnyel és arra a következtetésre jutott, hogy azok a rendelkezések, amelyeket a felperesek kifogásoltak, nem állhatnak okozati összefüggésben az I. rendű felperes állítólagos kárával a takarékbank részvények értékének csökkenésével. A másodfokú bíróság álláspontja szerint akkor van helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, ha a per eldöntéséhez szükséges az uniós jog értelmezése. Jelen esetben ez a feltétel nem áll fenn. A hitelintézeti irányelv megsértésével sérülhet az Európai Unió Alapjogi Chartája is, de az Alapjogi Chartát csak akkor kell értelmezni, ha az állított jogsértések és a felperes állítólagos kára közötti okozati összefüggés megállapítható. A felperes azonban olyan uniós jogba ütköző szabályokra hivatkozott, amelyek nem állnak okozati összefüggésben a kárral, ezért szükségtelen volt az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése.

 

 

Pécs, 2015. december 11.

 

A Pécsi Ítélőtábla Sajtóosztálya