Pécsi Törvényszék - Előzetes letartóztatás elrendelése kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt
Beküldés dátuma
2017.01.30. - 13:24
Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság, 2017. január 28. napján, elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. január 26-án a reggeli órákban élettársa egyik kiskorú gyermekét megpofozta, haját megrángatta. A kiskorú sértettnek sérülése nem keletkezett.
Az ügyészség a gyanúsított ellen korábban négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat ugyan ezen és más sértett sérelmére is elkövetett bűncselekmények miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekményt a gyanúsított már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, és alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a sértettek és a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a büntetőeljárást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
Pécs, 2017. január 30.
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya