Pécsi Törvényszék - Előzetes letartóztatás kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság 2017. március 2. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. február 27-én Pécsett, egy társasház lépcsőházának bejáratánál az idős, mindkét lábán súlyos térdízületi problémáktól szenvedő sértett bal kezében tartott két nagy bevásárlótáskáját, valamint ridiküljét megragadta, majd két-három alkalommal, nagy erővel megrántotta, melynek következtében a sértett – aki igyekezett a táskák elvételét megakadályozni, közben segítségért is kiáltozva – elesett, a táskák kiestek a kezéből. Ezt követően a gyanúsított felkapta a földről a sértett ridiküljét és azzal együtt elszaladt a helyszínről.
 
A ridikülben 15.000 forint készpénz, a sértett iratai és lakáskulcsa volt. A pénztárcát és a lakáskulcsot a gyanúsított eltulajdonította, a táskát az iratokkal pedig a szomszéd ház előtt eldobta, ahol azokat a sértett megtalálta.
 
A gyanúsított büntetett előéletű, ellene jelenleg is több – vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt indult - büntetőeljárás van folyamatban. 
 
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett és egyéb tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, megnehezítené a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követne el.
 
A határozat jogerős.
 
Pécs, 2017. március 2.
 
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály