Pécsi Törvényszék - előzetes letartóztatás, rablás bűntette
Beküldés dátuma
2016.09.16. - 16:17
Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság, 2016. szeptember 16. napján, egy komlói nő előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra, rablás bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nő és egy társa 2016. szeptember 13-án délelőtt Pécs keleti városrészében összetalálkoztak a sértettel, aki segítséget kért tőlük egyik ismerőse címének felkutatása céljából. A gyanúsított a sértettet bekísérte egy magas társasház mögé, ahol a sértettet hanyatt lökte, majd eltulajdonította a kezében lévő táskáját, a benne lévő pénztárcával, készpénzzel, iratokkal, lakáskulccsal, kulcstartóval és egyéb tárgyakkal együtt, majd a táskával futni kezdett. Eközben a tárcát magához vette, majd a táskát az utcán eldobta. Kis idő múlva a pénzt kivette a tárcából, majd egy másik utcán azt egy kukába bedobta. A rendőrség a táskát és a pénztárcát megtalálta.
A gyanúsítás szerint, a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt megvalósító gyanúsított esetében tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetné a büntetőeljárás sikerét, illetve újabb bűncselekményt követne el.
A határozat ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.
Pécs, 2016. szeptember 16.
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya