Pécsi Törvényszék - előzetes letartóztatás, rablás bűntette és más bűncselekmény miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság 2016. november 18-án egy pécsi férfi előzetes letartóztatását rendelte el rablás bűntette és lopás vétsége miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2016. november 16-án délelőtt egy pécsi ház körbekerített udvarába hatolt be, az ott lévő melléképület ajtaját kifeszítette, onnan használati tárgyakat és egy félig telt gázpalackot tulajdonított el. Ugyan ezen a napon délután visszament e ház udvarába, egy társával, ahol az ott tartózkodó nőtől pénzt követelt. A sértett ezt megtagadta, ez után a gyanúsított őt bántalmazta, majd eltulajdonította a nála lévő táskát a benne lévő készpénzzel, iratokkal és használati tárgyakkal együtt.
 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a már büntetett előéletű gyanúsítottal szemben, a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, az elkövetés módjára figyelemmel, a bíróság álláspontja szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett és a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével az eljárás sikerét veszélyeztetné, és újabb bűncselekményt követne el.
 
A határozat ellen a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést.
 
Pécs, 2016. november 18.
 
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya