Pécsi Törvényszék - Elsőfokú ítélet rablás bűntette és más bűncselekmények miatt
A Pécsi Járásbíróság a 2019. július 9-én megtartott előkészítő ülésen M. Sz. elsőrendű vádlottat rablás bűntette, kisebb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra, míg N. A. másodrendű vádlottat – aki a fenti bűncselekményeket bűnsegédként követte el – halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Mindkét vádlott vonatkozásában 3.000-3.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte a vádlottakat, hogy kártérítés címén egyetemlegesen fizessenek meg K. V. sértettnek 60.000 forintot.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és a másodrendű vádlott férfi élettársak. 2019. február 23-án 4 óra 10 perc körüli időben egy pécsi utcában sétáltak, ahol meglátták a maguk előtt gyalogosan haladó sértett nőt, aki táskáját a vállán átvetve hordta. Az elsőrendű vádlott nő ekkor a saját táskáját a másodrendű férfinek átadta, és gyors léptekkel a sértett felé indult, intve a társának, hogy kövesse. Amikor az elsőrendű vádlott a sértetthez ért, hátulról megrúgta a sértettet, majd megragadta őt és a földre rántotta, ezután a táskáját letépte úgy, hogy a táska pántja elszakadt. A sértett ruházata ennek következtében megsérült, testi sérülése nem keletkezett.
A másodrendű vádlott a földön fekvő sértett mellé lépett, eközben az elsőrendű vádlott magához vette a sértett táskáját, amelyben benne volt a sértett személyi igazolványa és lakcímkártyája is, majd a vádlottak mindketten futni kezdtek. Útközben átvizsgálták a táska tartalmát, abból 6.000 forintot vettek ki, majd a táskát a másodrendű vádlott bedobta egy ház udvarába. A vádlottak a pénzből cigarettát és italt vásároltak a vasútállomáson.
A sértettnek 11.000 forint kára keletkezett, melyből a táska lefoglalásával 5.000 forint megtérült.
A vádlottak 2019. március 11-én 5 óra 45 perc és 9 óra 51 perc közötti időben bementek egy pécsi kórházi osztály egyik helyiségébe, és onnan egy kézitáskát hoztak el a benne lévő pénztárcával, melyben 60.000 forint volt. A táskában még különböző köz- és magánokiratok, többezer forint értékű parfüm, olvasószemüveg és esernyő is volt.
A sértettnek okozott 133.000 forint kárból az eljárás során lefoglalással 73.000 forint térült meg.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, az elsőrendű vádlott és védője pedig enyhítés végett jelentettek be fellebbezést, így a bíróság döntése nem jogerős. Az elsőfokú bíróság fenntartotta a többszörösen büntetett előéletű vádlottak letartóztatását.
Pécs, 2019. július 10.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály