Pécsi Törvényszék - Ítélet életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Törvényszék a 2020. április 27-én megtartott előkészítő ülésen P.O. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A tényállás szerint a vádlott évek óta élt együtt édesanyjával és a sértett férfival Pécsett. A vádlott italozó életmódot folytatott, korábban ittasan több alkalommal bántalmazta édesanyját és a sértettet is.

Az 59 éves sértett férfi egészségi állapota krónikus betegség miatt megromlott, alsó végtagi fájdalma miatt járni csak bot segítségével tudott, azzal is legfeljebb ötven métert.
2019. július 25-én délután a vádlott és a sértett együtt italoztak. A vádlott az elfogyasztott ital hatására agresszívvá vált, baltát fogott és azzal, több alkalommal belevágott a ház falába, ajtajába, valamint a hűtőszekrénybe is. Rövid idő elteltével a vádlott megtámadta a sértettet, jobb könyökét bottal, arcát pedig ököllel megütötte. Végül meglökte a sértettet, aki a lökés következtében a lépcsőn legurult.

A bűncselekmény elkövetését követően a vádlott a helyszínt elhagyta, a rendőrséget az esti órákban hazaérkező édesanyja értesítette.
 
A bántalmazás következtében a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
 
Az ítélet nem jogerős.
 
Pécs, 2020. április 27.

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály