Pécsi Törvényszék - Ítélet maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy sofőrt, akit 2 évre a járművezetéstől is eltiltott. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 
 
A baleset 2019. augusztus 28-án történt. A vádlott egy ismerősével Szalánta felé autózott. Vezetés közben nem tartotta a megfelelő követési távolságot, ezért egy alkalommal az előtte haladó autó miatt hirtelen balra rántotta a kormányt, áttért a szemből közlekedők sávjába, ahol frontálisan összeütközött egy érkező kocsival. A sértett mögött közlekedő sofőr vészfékezett, és szintén nekiütközött a szerencsétlenségben érintett gépkocsiknak.
 
A balesetben többen megsérültek. Az egyik sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, a másik sértett elveszítette a magzatát, amely maradandó fogyatékosságnak minősül. Rajtuk kívül a vádlott utasa 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
 
A vádlottal szemben közúti szabálysértések miatt az elmúlt három évben nyolcszor szabtak ki helyszíni bírságot, illetve pénzbírságot a rendőrök.
 
Az ítélet tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés keretében született. A vádlott kérheti tárgyalás tartását, így az ítélet nem jogerős.
 
Pécs, 2020. május 6.

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály