Pécsi Törvényszék - jogerős ítélet közterület-felügyelőkkel szemben elkövetett bűncselekmény miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság a 2016. október 24-én kihirdetett ítéletével H.B. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 8 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A tényállás röviden: A vádlott 2015. október 28-án munkavégzés közben Pécs belvárosában, szabálytalanul hajtott be egy utcába és állt meg áruszállítás céljából úgy, hogy az egyik utcából teljesen akadályozta a kihajtást. Az arra járó két közterület-felügyelő észlelte a szabálytalanul leállított gépkocsit, majd amikor a vádlott a gépkocsihoz ment, ellenőrzés alá kívánták vonni. A vádlott ekkor durván – becsületsértő kijelentésekkel - felszólította őket, hogy ha igazoltatni akarják, hívjanak rendőrt. 
 
Az egyik közterület felügyelő elővette az igazolványát, hogy átadja a vádlottnak, miszerint jogukban áll a hatályos jogszabályok alapján igazoltatást végezni. A vádlott nem vette át az igazolványt, hanem beszállt a gépkocsijába úgy, hogy a vezető felőli ajtót nyitva hagyta, ezért a másik közterület felügyelő az ajtó és a gépkocsi közé lépett, megkérte a vádlottat, hogy ne indítsa el a járművet, szíveskedjék igazolni magát. A vádlott beindította a gépjárművet, majd váratlanul – a nyitott ajtóval együtt – tolatni kezdett. A két közterület felügyelőnek, kik a mozgó jármű baloldali ajtaja és a gépkocsi előtt álltak, el kellett lépniük, különben a vádlott elsodorta volna őket.
 
A lassan haladó gépjárműbe az egyik közterület felügyelő behajolt és az indítókulcs elfordításával megállította a gépkocsit, de a kulcsot nem vette ki a kapcsolóból. A másik közterület felügyelő rendőri segítséget kért és felhívta a vádlott figyelmét, hogy maradjon a helyszínen a rendőrök kiérkezéséig, de a vádlott hirtelen előre menetbe kapcsolt és nyitott ajtóval együtt nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, ekkor az ajtó nekicsapódott a sértett közterület felügyelő bal vállának, de nem lökte fel, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlottat a kiérkező rendőrök egy közeli utcában megtalálták, intézkedés alá vonták és előállították a rendőrkapitányságra. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezést nem jelentettek be.
 
Pécs, 2016. október 25.
 
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya