Pécsi Törvényszék - Jogerős ítélet közveszélyokozás bűntette miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Törvényszék helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2019. november 20-án  kihirdetett ítéletét, amellyel  B. L. vádlottat közveszélyokozás bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
A tényállás szerint a férfi nem tudott belenyugodni abba, hogy élettársi kapcsolata megszűnt. Többször megjelent az asszony otthona előtt és fenyegető szavakat kiabált a nőnek. Így tett 2018. július 31-én is, a volt élettárs azonban elküldte. A vádlott ezután benzint vásárolt, hogy felgyújtsa a nő otthonának ajtaját. Megvárta, míg besötétedik, majd gyalog indult az ingatlanhoz. A hajnali órákban jelent meg a háznál egy benzint tartalmazó palackkal, betörte a társasház bejáratát és az üvegen benyúlva, lelocsolta benzinnel az ajtó belső felét, öngyújtóval meggyújtotta, majd távozott a helyszínről.
 
Az ajtó égni kezdett, a társasház folyosóján – ahol gyúlékony anyagok és gázvezeték is volt – sűrű füst keletkezett. A tüzet a lakók oltották el, közben pedig értesítették a rendőrséget is.
 
A vádlott cselekménye miatt személyi sérülés nem történt, az ajtó és a falszerkezet megrongálódásával azonban 246.000 forint kár keletkezett.
 
Az ítélet jogerős.
 
Pécs, 2020. április 22.

 
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály