Pécsi Törvényszék - Közlemény halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatti nem jogerős ítéletről
Beküldés dátuma
2017.03.16. - 11:10
Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság a 2017. március 9-én kihirdetett ítéletével halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt M.T. I. rendű vádlottat 1 év fogházra, G.Zs.A. II. rendű vádlottat pedig 6 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását az I. rendű vádlott esetében 2 évi, a II. rendű vádlott vonatkozásában 1 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette. A sértett egy Pécs környéki mezőgazdasági cég sertéstelepén dolgozott.
2013. júliusában a sertéstelepen két hízlalda között a hígtrágya csővezetéke eldugult, ezért a sértett dugulás elhárítást kért a Tettye Forrásház Zrt-től. A dugulás elhárítását követően a sértett a csővezetékből zajt hallott, ezért – a dugulás elhárítók figyelmeztetése ellenére - lemászott a hígtrágya gyűjtőaknájának a térszinttől mintegy 2 méter mélyen fekvő szerelőszintjére, itt azonban olyan magas volt a hígtrágya kénhidrogén koncentrációja, hogy emiatt eszméletét vesztette, majd a későbbiek során a kórházban a kénhidrogén mérgezés miatt elhalálozott.
A vádlottak a mezőgazdasági cég munkavédelmi feladataival, illetve a telephely vezetésével voltak megbízva.
A vádlottak foglalkozási szabályszegései - úgy, mint a munkahely biztonsági követelményének szabályozatlansága, a biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények érvényesítésének hiánya - közrejátszottak abban, hogy a sértett halálos munkahelyi balesetet szenvedett.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, így a határozat nem jogerős.
Pécs, 2017. március 16.
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya