Pécsi Törvényszék - Letartóztatás elrendelése csalás bűntettének alapos gyanúja miatt
A Pécsi Járásbíróság 2021. január 31-én elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra, információs rendszer felhasználásával elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak bűntársaikkal 2020. június 10-ét megelőzően az interneten olyan e-maileket küldtek, mellyel azt a látszatot keltették, hogy egy bank kereste meg a sértetteket az intézménynél vezetett bankszámlájukhoz tartozó adatok egyeztetése céljából.
E módszerrel megszerezték egy sértett férfinak az egyik banknál vezetett számlájához, bankkártyájához tartozó adatokat, majd azok segítségével 2020. június 10-én kora délután, egy – általuk felügyelt, de nem általuk vezetett látszólagos vállalkozás – másik banknál vezetett folyószámlájára 16.100.000 forintot utaltak át, majd a gyanúsítottak harmadik társa – az egyik gyanúsított kíséretében, a másik tudtával - még ezen a napon, délután 400.000 és 800.000 forintos részletekben, a bűncselekményből származó összeget felvette, melyet a gyanúsítottak ismeretlen arányban egymás között elosztottak.
Az eljárásnak ebben a szakaszában alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén, a bizonyítást az eljárásban résztvevő más személyek megfélemlítésével, jogtalan befolyásolásával igyekeznének megnehezíteni, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.
A bíróság határozatát az ügyész, az egyik gyanúsított és védője tudomásul vették, rá vonatkozóan a végzés végleges. A másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így e gyanúsítottra a bíróság határozata nem végleges.
Pécs, 2021. február 1.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály